pittike blogja

Láttam az eget, láttam a lápot,
A mentőcsónakomból a nagyvilágot.
Kilépni minek, az idő pereg,
A sarokban állva bámulok egy szemet.

Ami az ablakom előtt tátongva mélyül,
Csobogva locsog, és egyre csak kékül,
Benne kaján kis álmok sárgán lubickolnak,
És nem is sejtik, hogy mit hoz a holnap.

Kimentem hozzád, és melléd álltam,
Szomorú szamurájként kiabáltam,
De te nem néztél rám, és nem is szóltál,
Mert gondolatidban, rég máshol voltál.

A felhőket bámulva kerested az égen
Azt a pillanatot, mi megtörtént az éjben,
Kegyetlen gyönyör, de látod, hogy már bánom.
Nekem a boldogság nem kell ilyen áron.

Ideje búcsúzni, ennyi volt, kész vége!
Verekedni nem fogok, mert verni engem kéne.
Vörös színű égbolt, kék színű szalaggal,
zord karakterekkel, könnyes pirkadattal.