pittike blogja

Sétálván egyedül egy hűvös délutánban
Díszes színű fák közt, egy szürke ruhában,
Erényesen, és erélyesen lépek az avarba,
Mellyel az ösvény sűrűn van takarva.
 
Kezemben a könyvet markolom erősen
Melyet szerzője megírt íly velősen,
Elolvastam, de most mit akarok?
Ennyivel gazdagabb, vagy szegényebb vagyok?

Minden könyvnek végén miért van ez a vágyam,
Hogy a könyvvel együtt, a lelkemet bezárjam,
De bezárni miért csak a könyvet tudom?
A leket tehetetlenűl pedig nyitva hagyom.

Sétálván egyedül a hűvös délutánban
Cimborámat látom a sűrű homályban
Egy fogadó felé tart ahogy megbeszéltük,
Ahogy minden hétfőn, most is betérünk.
 

Nyitott lélekkel hozzá beszélek,
Könyvekről, életről, nőkről regélek
Máskor én hallgatok, de most ő van  soron,
Ezt érzi ő is, s csak hallgat a padon.